Török miniszter: Ankara nem fog minden menekültet visszafogadni

Török miniszter: Ankara nem fog minden menekültet visszafogadni
forrás: youtube.com

Ankara, 2016. március 10., csütörtök (MTI) – Törökországnak a menekültek visszafogadásáról szóló ajánlata azokra a migránsokra nem vonatkozik majd, akik már elérték a görög szigeteket, tehát jelenleg az Európai Unió területén tartózkodnak – közölte Volkan Bozkir, Törökország európai ügyekért felelős minisztere csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában.

 

Bozkir kifejtette: a megállapodás csak azokat a migránsokat érinti, akik az EU-val kötött egyezség hatályba lépését követően érkeznek az Európai Unióba.

Bozkir kijelentése látszólag ellentétben áll Ahmet Davutoglu török miniszterelnök korábbi nyilatkozatával, amely szerint Törökország hajlandó visszafogadni az országból illegálisan Görögországba érkező menekültek mindegyikét. Igaz, Davutoglu arról még nem beszélt, hogy pontosan mikortól érkező migránsokat fogadnának vissza.

Az európai ügyekért felelős török miniszter kiemelte, hogy Törökország május 1-jére a migrációs válság megoldására vonatkozóan vállalt összes kötelezettségének eleget tesz.

Hangsúlyozta: ezrekre vagy tízezrekre, nem pedig százezrekre vagy milliókra tehető azoknak a migránsoknak a száma, akiket Törökország visszafogad. Az átvételt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) rendszere alapján határozzák meg – tette hozzá.

Bozkir szerint dicséret illeti Angela Merkel német kancellárt, mert helyesen felismerte: rossz bánásmóddal, falak felhúzásával, valamint szögesdrótok kifeszítésével nem lehet felvenni a harcot a migrációval.

A hétfői EU-Törökország csúcstalálkozón Brüsszelben benyújtott török javaslatról mindazonáltal még nem született végleges megállapodás. A kérdésről a jövő heti uniós csúcstalálkozón hozhatnak döntést.

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Szólj hozzá elsőként!

Hagyj üzenetet!

A bevandorlas.eu a weboldalon süti (cookie) file-okat használ. Ezeket a file-okat az Ön gépén tárolja a böngészője. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás