Szijjártó: a német kormány igazságügyi minisztere durva támadást intézett Magyarország ellen

Szijjártó Péter
forrás: hirado.hu

Budapest, 2016. március 12., szombat (MTI) – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Heiko Maas német igazságügyi miniszter a Der Spiegelnek adott, a hetilap szombati számában megjelent interjúban “durva és valótlan támadást” intézett Magyarország ellen.

 

A tárca szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy tájékoztatásuk szerint a német lapban a miniszter azt mondta: Magyarország még kenyeret és vizet sem adott a menekülteknek, és Orbán Viktor miniszterelnök azzal fenyegetőzött, hogy erőszakkal evakuálja őket. Heiko Maas szerint sok ember a háború, a kínzás és erőszak elől menekül, és Orbán Viktor egyetlen muszlim menekültet sem akar befogadni.

Szijjártó Péter reagálásában azt írta: “A hazudozás és az alaptalan vádaskodás nem méltó egy európai politikushoz.” Magyarország tavaly a befogadóállomásokon 400 ezer illegális bevándorlónak biztosított szállást és ellátást a nemzetközi szabályoknak megfelelően. “Sajnálattal tapasztaltuk” – tette hozzá -, hogy az illegális migránsok “egyre agresszívabbá váltak”, nem működtek együtt a hatóságokkal, és “önkényesen elfoglalták a Keleti pályaudvart”. Ez a miniszter szerint elfogadhatatlan.

Hozzátette: ezek az emberek nem menekültek, hanem illegális gazdasági bevándorlók. Arra is felhívta a figyelmet: potenciálisan 30-35 millió, Európa környékén élő ember dönthet úgy, hogy elindul Európa felé.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarország nem fogad be illegális gazdasági bevándorlókat. “Nem az a dolgunk, hogy ezeknek az embereknek új európai életet adjunk, hanem az, hogy segítsünk visszakapni a régi életüket a szülőföldjükön” – olvasható a közleményben.

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás

A bevandorlas.eu a weboldalon süti (cookie) file-okat használ. Ezeket a file-okat az Ön gépén tárolja a böngészője. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás