Szijjártó: Görögország fittyet hány a közös szabályokra

Szijjártó: Görögország fittyet hány a közös szabályokra
forrás: commons.wikimedia.org

Budapest, 2016. március 5., szombat (MTI) – Míg Magyarország a schengeni előírásoknak megfelelően megvédi a saját és egyben a schengeni zóna külső határát, Görögország “fittyet hány a közös szabályokra, és engedi, hogy azonosítatlan illegális bevándorlók tömegei haladjanak Európa belseje felé” – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-nek küldött közleményében.

 

Szijjártó Péter Alekszisz Ciprasz görög kormányfőnek a Bild című német lapban szombaton megjelent kijelentésére reagált.

A görög miniszterelnök azt mondta: nem fél attól, hogy kizárnák Görögországot a Schengen-térségből, mert – mint fogalmazott – “mi Európa alapértékeit védjük!”. Hozzátette: a végén azok szigetelődnek el, akik most szögesdrótot húznak fel, “erőszakkal elűzik a menekülteket, és várrá változtatják országukat”. Ciprasz arról is beszélt, hogy Angela Merkel német kancellár a menekültválságban “emberséges hozzáállás mellett döntött és bebizonyította vezető szerepét”. A görög kormányfő szerint, ha a kancellár úgy viselkedett volna mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök, “akkor Európa már régen széthasadt és ezzel csődöt mondott volna”.

Szijjártó Péter erre reagálva tragikomikusnak nevezte, hogy a görög miniszterelnök szolidaritásról beszél, mert – mint fogalmazott – “milyen szolidaritás, hogy Görögország napi több ezer illegális bevándorlót hord rá Európára?!”. Kiemelte: “senki sem gondolhatja komolyan, hogy Európa jövőjét olyan agresszív emberekkel akarnánk építeni, akik rendőrökre támadnak, és kerítéseket döntögetnek”.

Az Európai Unió a szerződések betartásának kultúrájára épült – jegyezte meg a külügyminiszter, kiemelve: “az jelenti az unió alapértékét, fundamentumát, hogy a közösen elfogadott szabályokat mindenki betartja”.

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Szólj hozzá elsőként!

Hagyj üzenetet!

A bevandorlas.eu a weboldalon süti (cookie) file-okat használ. Ezeket a file-okat az Ön gépén tárolja a böngészője. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás