Szijjártó: elképesztő az Európai Bizottság újabb javaslata

Szijjártó Péter
Sanghaj, 2016. június 8. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) tárgyal Csung San kínai kereskedelmiminiszter-helyettessel a kínai Ningbóban 2016. június 8-án. MTI Fotó: KKM

Ningbo/Budapest, 2016. június 8., szerda (MTI) – Elképesztő a Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos által kedden bejelentett javaslat a bevándorlási helyzet ügyében, ezért azt Magyarország visszautasítja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.

 

A miniszter, aki a kínai Ningbóban részt vesz a kínai és kelet-közép-európai kereskedelmi miniszterek találkozóján, arra reagált, hogy Dimitrisz Avramopulosz keddi strasbourgi sajtótájékoztatóján bejelentette: az európai kék kártya rendszer reformjával és a hatékonyabb integráció segítésével a legális migráció lehetőségét teremtené meg az EU.

Elmondta: az Európát elérő migránsáradat arra készteti az uniót, hogy megteremtse a legális bevándorlás feltételeit mindazoknak, akik munkához akarnak jutni a kontinensen. A hatékonyabb integráció és a könnyebb munkához jutás megteremtése érdekében elsősorban az unión kívüli, harmadik országokból érkező, magasan képzett munkaerőnek lesz elérhető az európai kék kártya rendszere – magyarázta a biztos.

Szijjártó Péter kifejtette: az ilyen javaslatokkal az Európai Bizottság “egyre inkább azt a benyomást kelti, mintha Európa vesztét akarná”, hiszen ezek nyomán Európát bevándorlók újabb tömegei áraszthatják el. Az ilyen javaslatokat meghívásként értelmezik a bevándorlók és az embercsempészek is – tette hozzá.

Úgy vélte, itt lenne az ideje annak, hogy az Európai Bizottság végre ne azon dolgozzon, hogy miként növelje az Európára nehezedő bevándorlási nyomást, hanem azon, hogy csökkenjen ez a nyomás.

A külügyminiszter szerint ráadásul nemcsak elképesztő, hanem értelmetlen is ez a javaslat, mert az Európai Unió legtöbb tagállamában van munkanélküliség. Ugyan Magyarországon 2010 óta folyamatosan csökken a munkanélküliség, de a magyar kormánynak továbbra is az az elsőszámú célja, hogy magyar embereknek adjon munkát, nekik teremtsen munkahelyeket – magyarázta. Hozzátette: ezt a célkitűzését a jövőben sem adja fel a kormány.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: mindezek fényében Magyarország a lehető leghatározottabban visszautasítja az Európai Bizottság javaslatát.

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Szólj hozzá elsőként!

Hagyj üzenetet!

A bevandorlas.eu a weboldalon süti (cookie) file-okat használ. Ezeket a file-okat az Ön gépén tárolja a böngészője. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás