Szijjártó: az OECD fejlesztési politikájával is csökkenteni kell a bevándorlási nyomást Európára

Cséfalvay Zoltán; Szijjártó Péter
Párizs, 2016. június 2. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Luis Guillermo Vélez, az elnökség fõtitkára (b) beszélget a Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD éves miniszteri értekezletén Párizsban 2016. június 2-án. Mellettük, Cséfalvay Zoltán, az OECD magyar állandó képviseletének vezetõje (b2) és Douglas Frantz fõtitkárhelyettes (j2). MTI Fotó: KKM

Párizs, 2016. június 2., csütörtök (MTI) – Magyarország élenjáró támogatója az OECD törekvéseinek, amelyek rugalmasabbá, szabadabbá és korlátozásmentessé kívánják tenni a nemzetközi kereskedelmet és befektetéseket, egyúttal szorgalmazza a fejlesztési források észszerű és feltételekhez kötött felhasználását annak érdekében,  hogy a fejlődő országok szüntessék meg a globális kihívásokat előidéző okokat, amelyek bevándorlási nyomást hárítanak az Európai Unióra – mondta Szijjártó Péter a párizsi székhelyű fejlesztési szervezet éves miniszteri értekezletének szünetében tartott sajtótájékoztatóján, csütörtökön.

 

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország a lehető legjobb időszakban tölti be a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) miniszteri tanácsának alelnöki posztját Japánnal és Finnországgal közösen, Chile elnöklete alatt, miután az idei értekezlet fő témája a globális gazdaság és a világkereskedelem növekedési ütemének visszaesése volt.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt öt évben a világkereskedelem bővülése 3 százalék alatt maradt, ilyen alacsony ütem pedig nagyon negatívan hat a világ gazdasági növekedésére. Mindez káros Magyarország számára, amely nagyon nyitott gazdasággal rendelkezik – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

Meglátása szerint a visszaesés egyik fő oka a nemzetközi kereskedelmet korlátozó intézkedések és szankciók, másrészt az olyan globális válságok, mint a migráció, a klímaváltozás vagy a háborúk, amelyekre a nemzetközi közösség még nem talált megfelelő választ.

Magyarország úgy ítéli meg, hogy az OECD által a fejlődő országokban elköltött több milliárd eurónyi forrást úgy kellene felhasználni, hogy megszűnjenek azok az okok, amelyek a bevándorlási válságot okozzák Európában. Ennek érdekében Magyarország a jövőben nagyobb befolyással kíván rendelkezni az OECD fejlesztési politikájára azért, hogy “a források az Európára gyakorolt bevándorlási nyomás csökkentését is szolgálják” – mondta.

 

Mikola István; Szijjártó Péter
Párizs, 2016. június 2.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) elnököl a Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD éves miniszteri értekezletén Párizsban 2016. június 2-án. Mellette jobbra Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttmûködésért felelõs államtitkár.
MTI Fotó: KKM

A miniszter jelezte, hogy Magyarország ennek érdekében beadta a teljes jogú tagság iránti kérelmet az OECD fejlesztési bizottságába.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország mélyen integrált a világgazdaságba: az export aránya a gazdaság teljesítményéhez képest eléri a 100 százalékot, a külföldről befektetett működő tőke pedig meghaladta a 85 milliárd eurót. A külföldi működő tőke és a gazdaság teljesítménye arányában Magyarország első helyen áll Közép-Európában, annak ellenére, hogy a nemzetközi beruházások világszerte 10 százalékkal estek vissza a 2015 előtti helyzethez képest – hangsúlyozta a miniszter. Az OECD felmérése alapján Magyarország a külföldi befektetések tekintetében az ötödik legjobb szabályozással rendelkezik a tagállamok közül, ezt tükrözi a külföldi befektetések aránya is – tette hozzá.

Szijjártó Péter a Magyarország előtt álló feladatok közül kiemelte a magyar hozzáadott érték növelését az országban megtelepedett nagy nemzetközi vállalatok termelésében. Ennek érdekében a magyar kormány erősíti a szakképzést, a digitális tudást és az infrastruktúrát és ezáltal “az ország gazdasági fejlődését egy új fázisba lehet léptetni, amikor már nem kizárólag a termelés, hanem a kutatásfejlesztés és az innováció is húzza a gazdaságot” – mondta Szijjártó Péter.

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás