Steinmeier: még nem ért véget a migrációs válság

Steinmeier: éjféltől tűzszünet lép életbe Kelet-Ukrajnában
forrás: commons.wikimedia.org

Varsó, 2016. április 19., kedd (MTI) – Az európai migrációs válság továbbra is fennáll, mindazonáltal a tavalyi évhez képest változott a helyzet, apad a menekülthullám – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kedden Varsóban a lengyel kollégájával, Witold Waszczykowskival tartott közös sajtóértekezleten.

 

A német diplomácia vezetője egynapos lengyelországi látogatásra érkezett aznap. A tárgyalások napirendjén a kétoldalú kapcsolatokon kívül a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozó, az ukrán válság, valamint a közel-keleti és észak-afrikai helyzet is szerepelt.

A migrációs válságra vonatkozó lengyel és német álláspontot tudakoló újságírói kérdésre válaszolva Waszczykowski azt válaszolta, hogy az ügyet az uniós tagállamok nem külön-külön oldják meg, a válság kezelése “egy szélesebb nemzetközi közösség feladata”. A lengyel külügyminiszter ismételten hangsúlyozta: a nemzetközi közösségnek elsősorban a válság forrásait kell kezelnie, elő kell segítenie a szíriai békefolyamatot, támogatnia kell az új líbiai kormány megalakítását és az iraki helyzet kezelését is.

“A menekültválság továbbra is fennáll, nem küzdöttük le, nem minden kérdésre találtunk választ” – vélekedett Steinmeier, hozzátéve: “mégis talán más helyzetben vagyunk a tavalyi évhez képest, amikor a görög szigetekre naponta 5 ezer ember áramlott be”. “Ez nem zárja ki annak kockázatát, hogy a menekültek más, Európába vezető útvonalakat találnak” – jegyezte meg Steinmeier, hangsúlyozva a közös európai megoldások szükségességét a migrációs válság kezelésében.

Az ukrán válságról szólva Steinmeier a minszki tűzszüneti megállapodás teljes megvalósításához kötötte az Oroszország elleni szankciók visszavonását. Mint mondta, Waszczykowskival együtt pozitívan értékelték az ukrán kormányválság megoldását, és reményüket fejezték ki Nagyija Szavcsenko ukrán pilóta szabadon engedésére.

A varsói NATO-csúcstalálkozót illetően Steinmeier úgy vélte: már most elmondható, hogy ez “sikerrel jár Varsó, Lengyelország számára”. Lengyelország a csúcstalálkozó előtt a szövetség keleti szárnyának megerősítését szorgalmazza, többek között a keleti szomszédságában zajló ukrajnai konfliktusra hivatkozva.

Steinmeier a második világháború utáni német-lengyel megbékélés folytatásának fontosságát emelte ki, Waszczykowski pedig rámutatott: a keddi külügyminiszteri találkozó immár a harmadik az elmúlt félév folyamán. Kilátásba helyezte: a két kabinet másfél hónap múlva, júniusban együttes ülést tart, megünneplik a két ország alapszerződése aláírásának 25. évfordulóját is. Mindkét tárcavezető elhatárolódott azoktól a Németországot, illetve Lengyelországot bíráló írásoktól, melyek az utóbbi időben a két ország sajtójában helyet kaptak.

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Szólj hozzá elsőként!

Hagyj üzenetet!

A bevandorlas.eu a weboldalon süti (cookie) file-okat használ. Ezeket a file-okat az Ön gépén tárolja a böngészője. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás