Román miniszterelnök: A menekültkérdést nem lehet megoldani befogadási kvótákkal

Dacian Ciolos
kép forrása: www.flickr.com

Bukarest, 2016. június 10., péntek (MTI) – A menekültkérdést nem lehet megoldani kötelező befogadási kvótákkal – jelentette ki pénteken Dacian Ciolos román miniszterelnök.

 

A kormányfő a Radio Classique francia rádiónak adott interjúban hangsúlyozta, elsősorban az Európai Unió külső határainak védelmét kellene biztosítani, és azt kell megakadályozni, hogy az illegális bevándorlók bejussanak Európába. Románia nem támogatja a Brüsszel által megszabott kötelező befogadási kvótarendszert, de Bukarest hamarosan fogadja az első menekülteket – mondta a román kormányfő.

Rámutatott: Románia teljesítette a határok védelmére vonatkozó kötelességét, hiszen Románia határai az egyik legbiztonságosabbak. Emellett Bukarest az uniós határvédelmi ügynökségben (Frontex) is jelentős szerepet játszik, hiszen Görögországban és Olaszországban – ahol a legnagyobb a migrációs nyomás – Németország után a második legnagyobb hozzájáruló tagállam – magyarázta Ciolos.

Képmutatásnak nevezte, hogy egyes tagállamok a romániai korrupció elterjedtségére hivatkozva ellenzik Bukarest schengeni csatlakozását. Úgy vélte, Románia teljesített valamennyi olyan feltételt, amelyek meg voltak szabva a csatlakozási kritériumok között, és amelyek alapján a régi tagállamok is a határellenőrzés nélküli térség részévé váltak.

A kormányfő szerint míg korábban a schengeni csatlakozásról technikai szempontok szerint döntöttek, most már politikai kérdéssé vált, ami zavarja a románokat, ugyanis az a benyomás alakult ki,  hogy a tagállamok eltérő bánásmódban részesülnek.

Románia schengeni csatlakozása ellen Franciaország és Németország emelt vétót 2011-ben, majd Hollandia vétózta meg.

 

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás