A NATO kiszélesíti a görög és török partok közelében indított tengeri műveletet

A NATO kiszélesíti a görög és török partok közelében indított tengeri műveletet
illusztráció, forrás: en.wikipedia.org

Brüsszel, 2016. március 6., vasárnap (MTI) – A NATO kiszélesíti a görög és török partok közelében az embercsempész-hálózatok ellen indított tengeri műveletet, és fokozza együttműködését az Európai Unió határvédelmi ügynökségével (Frontex) – jelentette be Jens Stoltenberg, a katonai szervezet főtitkára vasárnap.

 

Az észak-atlanti szövetség első embere arról számolt be, hogy a NATO újabb hajókat vezényel az Égei-tengerre a jelenleg három hajóból álló kötelék támogatására. Ami biztos, Franciaország a misszió rendelkezésére bocsátja egy hadihajóját, további részleteket azonban nem közöltek.

Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a NATO hajóinak működési területe ezentúl a görög és török part menti vizekre is ki fog terjedni. Mint közölte, az itt folytatott műveleteket a két ország hatóságaival egyeztetve fogják végrehajtani.

A katonai szervezet emellett megállapodott az uniós határvédelmi ügynökséggel folytatott együttműködés részleteiről és annak további erősítéséről. Az egyezség értelmében a NATO és a Frontex képes lesz az információk valós idejű megosztására, ami lehetővé fogja tenni a gyorsabb reagálást.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztos közös közleményben üdvözölte a megegyezést. Mint írták, a megállapodás “újabb példája az EU és NATO közötti gyakorlati együttműködés fontosságának”. “Az Európai Unió bízik benne, hogy a NATO-val való közös erőfeszítéseik hozzá fognak járulni a jelenlegi migrációs válság támasztotta számos kihívás kezeléséhez” – szögezték le a kommünikében.

A NATO által kiadott közleményben kiemelték: a küldetés célja nem a menekülthajók feltartóztatása vagy visszafordítása, hanem az embercsempészek elleni fellépés.

A szövetség nevében Ashton Carter amerikai védelmi miniszter február közepén bejelentette, hogy Németország, Törökország és Görögország kérésének eleget téve a NATO tengeri műveletet indít az Égei-tengeren annak érdekében, hogy elősegítse a menekültválság enyhítését. A NATO-hajók feladata az, hogy jelentsék a görög és török hatóságoknak, ha csempészcsónakokat észlelnek, amelyeket aztán a helyi rendőrség vagy a parti őrség állíthat meg.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Szólj hozzá elsőként!

Hagyj üzenetet!

A bevandorlas.eu a weboldalon süti (cookie) file-okat használ. Ezeket a file-okat az Ön gépén tárolja a böngészője. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás