Nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni a menekültek az ausztriai munkaerőpiacon

arbeitsamt
illusztráció forrása: diepresse.com

Bécs, 2016. június 16., csütörtök (MTI) – Egy elfogadott törvénymódosítás értelmében a menekültek nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni az osztrák munkaerőpiacon, ugyanis az országban gyorsabban elismerhetik a külföldön szerzett képesítést.

 

A menekültek immár négy hónapon belül megkaphatják külföldi tanulmányaik és végzettségük elismerését.

Sebastian Kurz külügy- és integrációért felelős miniszter a módosítást méltatva arról beszélt, hogy aki megfelelő képesítéssel rendelkezik, annak meg kell adni a lehetőséget, hogy Ausztriában kamatoztatni tudja.

A törvénymódosítást az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), az Osztrák Néppárt (ÖVP), a Zöldek pártja és a NEOS liberális párt egyaránt megszavazta szerdán.

A voksolást követően az új intézkedést a néppárti és a szociáldemokrata képviselők is fontos lépésnek nevezték, amely a képzett menekültek gyors munkaerő-piaci integrációjához járulhat hozzá. A Zöldek pártja úgy nyilatkozott, hogy a “alapvető jelentőségű lépés történt a helyes irányba”.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Stronach Csapata azonban a “feszült munkaerő-piaci helyzetre” hivatkozva elutasította a módosítást. Egyhangúlag a menekültek képzettségének pontos megvizsgálását szorgalmazták, indoklásuk szerint ugyanis máskülönben csorbulhat az Ausztriában szerezhető szakképzettség színvonala.

Az integrációért felelős miniszter leszögezte: a módosítással nem a képzettség szintje csökken, hanem azt teszik lehetővé, hogy a menekültek mielőbb kamatoztathassák tudásukat, ami előny Ausztria számára is, hiszen abból nem profitálhat az ország, ha ezek az emberek nem találhatók meg a munkaerőpiacon.

Christian Kern osztrák kancellár május végén a menekültek munkaerő-piaci elhelyezkedésének felgyorsítását hangsúlyozta. Akkor úgy nyilatkozott, hogy elsősorban a gazdaságra, a munkaerőpiacra és a foglalkoztatásra szeretne koncentrálni, és ezek az intézkedések nem is várhatnak őszig.

Az Osztrák Munkaügyi Hivatal (AMS) hivatal adatai szerint tavaly 17 300, menekültstátusra jogosult migráns keresett munkát Ausztriában, 2016-ben viszont már 30 ezer munkakeresővel számolnak. Tavaly 6200 menekült tudott elhelyezkedni.

Az AMS szerint az irániak 90, a szíriaiak és az irakiak nagyjából 70 százaléka rendelkezik érettségivel vagy szakképzettséggel. A leggyengébb képzettsége és munkatapasztalata az Afganisztánból érkezőknek van. A hivatal vezetője szerint mindez a háború miatti gyenge gazdasági helyzettel magyarázható.

Az AMS 2016-ban 68 millió eurót fordít az Ausztriába érkező menekültek integrációjára.

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Szólj hozzá elsőként!

Hagyj üzenetet!

A bevandorlas.eu a weboldalon süti (cookie) file-okat használ. Ezeket a file-okat az Ön gépén tárolja a böngészője. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás