Meghosszabbíthatja afganisztáni misszióját a NATO

nato
kép forrása: www.flickr.com

Brüsszel, 2016. május 20., péntek (MTI) – Afganisztán stabilitása érdekében arról döntöttek a NATO-tagországok külügyminiszterei, hogy meg kell hosszabbítani a katonai szövetség missziójának működését 2020-ig, amelyről a varsói csúcstalálkozón születhet megállapodás – közölte Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a NATO-tagországok külügyminisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozását követően.

 

Elmondta, hogy az afgán hadsereg bizonyította elszántságát, bátorságát és magas fokú szakmai felkészültségét a folyamatosan fennálló komoly biztonsági fenyegetettséggel szemben. Ugyanakkor az ország területén tevékenykedő terrorista sejtek és szabadcsapatok veszélyeztetik az ország stabilitását – tette hozzá.

Az eredeti terv szerint az észak-atlanti szövetség 2016 végén vonná ki csatapatait Afganisztánból, de a NATO-tagállamok külügyminiszterei most úgy döntöttek, hogy a helyzet még nem érett meg erre. Azt javasolták, hogy a NATO hosszabbítsa meg afganisztáni misszióját 2020-ig az ország és a térség stabilitása érdekében – mondta.

Reményét fejezte ki, hogy a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozón megállapodás születik erről.

Kiemelte, hogy a NATO-országok közül többen támogatásukról biztosították a szövetség Afganisztánt segítő pénzügyi partnerségét a 2016-os határidőt követően is. A támogatás kiterjed az afgán biztonsági erők kiadásaira is – mondta, hozzátéve: évente legalább 5 milliárd dollárra lenne szükség.

Stoltenberg újságírói kérdésre elmondta, hogy a hűvös NATO-orosz viszony miatt – amelyet az ukrajnai helyzet okozott – még a július 8-9-i varsói NATO-csúcstalálkozó előtt újabb tanácskozást kezdeményez Oroszországgal.

A 28 NATO-tagország külügyminiszterével folytatott megbeszélésen egyetértés mutatkozott abban, hogy az Oroszországgal folytatandó politikai párbeszédnek a védelemre és az elrettentésre kell támaszkodnia.

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás

A bevandorlas.eu a weboldalon süti (cookie) file-okat használ. Ezeket a file-okat az Ön gépén tárolja a böngészője. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás