Helsinki bizottság: a menekültellátás lenullázására készül a kormány

Helsinki Bizottság

Budapest, 2016. március 8., kedd (MTI) – A Magyar Helsinki Bizottság értékelése szerint a Belügyminisztériumban (BM) formálódó jogszabálycsomag lényegében megszünteti a hazai menekültellátást, és szigorított börtönkörülmények közé kényszeríti az őrizetben lévő menedékkérőket, sok esetben gyerekeket.

 

A civil szervezet keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy szigorítana a menekültügyi szabályokon, így csökkentené a menedékkérők szociális ellátásait és egy hónapra rövidítené a menekültek befogadóállomáson tartózkodását a BM tervezete, amely hétfőn került fel a kormány honlapjára.

A Helsinki bizottság álláspontja szerint a jogszabálycsomag a nemzetközi védelemben részesített menekülteket és oltalmazottakat “megfosztja” a társadalmi beilleszkedés lehetőségétől. Megtagadja Magyarországnak a menekültek védelmét előíró nemzetközi, európai és hazai jogból fakadó kötelezettségeit – közölték. Úgy vélik: a törvényjavaslat a menekültek integrációját elősegítő állami támogatás és az uniós szolidaritás helyett a menekültek továbbvándorlását kívánja előidézni, ismét más országokra hárítva a védelmük iránti felelősséget.

Azt írták: a tervezet az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmának megsértésével, az őrizetben levő menedékkérők mozgásterének csökkentésével kívánja a menekültügyi őrizet jogszerűtlen gyakorlata miatti zsúfoltságot kezelni a menekültügyi fogdákban.

A szervezet összegzése szerint a tervezett rendelkezések “végleg felmondják az európai szolidaritást”, mert más országokra hárítják a felelősséget, amelyet egykor Magyarország is vállalt, hogy bekerülhessen a civilizált országok közösségébe.

A Fidesz kedden azt közölte, egyetért azzal a kormányzati szándékkal, hogy a magyar emberek biztonsága érdekében szigorítani kell a menekültügyi szabályokon, a nagyobbik kormánypárt szerint ugyanakkor a baloldal ismét a bevándorlók oldalára állt.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke keddi közleményében azt követelte, hogy a kormány vonja vissza a menekültügyi rendeletek “embertelen módosításait”.
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke ugyancsak kedden, közleményében azt írta: a menekültügyet érintő törvényjavaslat nemcsak szégyenletes és embertelen, de Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel is ellentétes.

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Szólj hozzá elsőként!

Hagyj üzenetet!

A bevandorlas.eu a weboldalon süti (cookie) file-okat használ. Ezeket a file-okat az Ön gépén tárolja a böngészője. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás