A csehek kétharmada továbbra is ellenzi a migránsok befogadását

A csehek kétharmada továbbra is ellenzi a migránsok befogadását

Prága, 2016. november 24., csütörtök (MTI) – A cseh lakosság mintegy kétharmada továbbra is ellenzi, hogy Csehország bármi módon befogadja a háború sújtotta országokból elmenekült embereket – derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.

 

A prágai CVVM közvélemény-kutató intézet októberi felmérése szerint a megkérdezettek 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a menekülteket be kellene fogadni addig, amíg nem tudnak visszatérni hazájukba. Két százalék azok aránya, akik a menekülteket minden feltétel nélkül befogadnák, és letelepedési engedélyt adnának nekik.

Míg a közel-keleti és észak-afrikai menekülteket a csehek többsége egyértelműen elutasítja, az ukránokkal szemben jóval megengedőbbek. Az ukrán menekültek befogadását és letelepedését Csehországban a megkérdezettek 38 százaléka támogatja, és mintegy 15 százaléka elutasítja. Az emberek nagy része nem nyilvánított véleményt.

Csehországban jelenleg gyakorlatilag nincsenek közel-keleti és észak-afrikai menekültek, mert számukra Csehország nem célország. Az országban azonban több mint százezer ukrán vendégmunkás dolgozik, és sem a hatóságoknak, sem a lakosságnak nincsenek velük komolyabb konfliktusaik. A vállalkozói szféra azt állítja, hogy a cseh gazdaságnak szüksége van külföldi munkaerőre, s ezt a leghatékonyabban Ukrajnából lehetne pótolni.

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Szólj hozzá elsőként!

Hagyj üzenetet!

A bevandorlas.eu a weboldalon süti (cookie) file-okat használ. Ezeket a file-okat az Ön gépén tárolja a böngészője. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás