Bakondi: nem indokolt a határzár meghosszabbítása Románia felé

Bakondi György
Bakondi György, forrás: hirado.hu

Budapest, 2016. május 29., vasárnap (MTI) – A jelenlegi migrációs helyzet nem indokolja, hogy Magyarország meghosszabbítsa déli határzárát a Romániával közös zöldhatára felé – jelentette ki Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap az M1 aktuális csatornán.

 

Hangsúlyozta, a már megépített határzár fontosságát mutatja, hogy annak hiányában már több mint egymillióan haladtak volna át az országon, és ez hatalmas biztonsági kockázatot jelentene.

Emellett az ország déli szakaszán épített kerítés mellett szól az is, hogy a migrációs nyomás nem csökken, ugyanis becslések szerint egyedül a szubszaharai térségben 30-35 millió ember indulhat el Európa felé egy a jobb élet reményében – fejtette ki Bakondi György, aki cáfolta a német sajtó azon állítását, amely szerint a röszkei tranzitzóna menekülttáborra hasonlítana.

A főtanácsadó szerint Magyarország migrációs politikáját elsősorban a baloldali és liberális média, valamint a mögöttük álló, Soros György üzletemberhez hasonló emberek támadják, akik évente több mint egymillió bevándorlót szeretnének betelepíteni a kontinensre.

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Szólj hozzá elsőként!

Hagyj üzenetet!

A bevandorlas.eu a weboldalon süti (cookie) file-okat használ. Ezeket a file-okat az Ön gépén tárolja a böngészője. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás