Bakondi: csökken a tiltott határátlépési kísérletek száma

Bakondi György
Bakondi György, forrás: hirado.hu

Budapest, 2016. július 13., szerda (MTI) – Napról-napra kevesebb a déli határ mentén az erőszakos, tiltott határátlépési kísérlet – közölte Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

 

A mélységi határőrizetet július 5-ei bevezetésének napján 1060 kísérlet történt a kerítésnél, közülük 300 embert a határtól számított nyolc kilométeres távolságon belül elfogtak, majd visszakísérték őket a kerítésen található kapukig. A többieknek nem sikerült a bejutás – mondta el Bakondi György.

Közölte, az elmúlt egy hét alatt nagyjából 1900-an kísérelték meg a határ átlépését, közülük 600-an jutottak át, őket azonban elfogták és a kerítésen túlra visszakísérték. 1300 ember átjutását a rendőrök és a katonák akadályozták meg.

Bakondi György a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, Szerbiába jelentős számba érkeznek folyamatosan migránsok Bulgária és Macedónia felől. Az elmúlt napokban többször előfordult, hogy a magyar határról többen mentek vissza Belgrád felé, mint ahányan abból az irányból érkeztek – jegyezte meg.

 

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail

Szólj hozzá!

Hozzászólás